|
Csészéje 16 ezer forint, különleges zamatát pedig elképesztő “utazásának” köszönheti. Tudja, miért a Kopi Luwak a világ legdrágább kávéja?
Sok tényezőtől függ az őrleményből nyert kávéital minősége. Szerepet játszik ebben a kávébab fajtája, minősége; a pörkölés milyensége és a művelet minősége; a szállítás és tárolás gondossága; a darálás körülményei; a főzésnél használt eszközök és technológiák; a felhasznált víz minősége; stb. Tanácsaink sorát a darálás részleteivel kezdjük. Folytatás »
A világot járt és sokat látott ismerőseim Kijevből hozták magukkal ennek az italnak a receptjét. Mint kuriózumot, ismerjük hát meg! Hozzá kell tennünk ugyanakkor, hogy ez ott sem a tömegek népélelmezési cikke… Folytatás »
A legenda szerint egy etióp juhász megfigyelte, hogy az állatok egész éjszaka ébren maradnak, ha napközben egy bokor vörös bogyóit eszegetik. Tapasztalatairól beszámolt a közelben lakó szerzeteseknek, akik a bogyóból keserű italt főztek, és a hosszú imádságok alatt ezzel tartották magukat ébren. A történet egy másik változata, amely 1400 körül keletkezett, jemeni pásztorról és kecskékről szól. De arról is tudomásunk van, hogy 1000 körül Avicenna már gyógyszerként használta a kávét. Folytatás »
A reggeli bögre kávé sokak életének elengedhetetlen tartozéka, egyeseknek pedig egyetlen reménye arra, hogy éberen töltsék el a hosszú munkaidőt. A nagyobb adagtól azt reméljük, hogy hatása tovább is tart - erre cáfoltak rá most amerikai kutatók. Folytatás »
A pörkölt kávéból készült italt az emberek többsége az egész világon kedveli, és naponta fogyasztja élénkítő hatása, kellemes íze és aromája miatt. A kávéfogyasztásról azonban gyakran egymásnak ellentmondó kutatási eredmények, vélemények látnak napvilágot, így nehéz eldönteni, hogy naponta mennyi kávé fogyasztása lenne a legideálisabb számunkra. Cikkünkben erre is kitérünk, emellett ismertetjük az egyes kávéfajtákat, a kávé összetételét és szervezetünkre gyakorolt élettani hatásait. Folytatás »
Ahány nemzet, annyiféle kávé Törökös kávé: a finomra őrölt kávét vízzel és cukorral főzik, folyamatosan kevergetik, és többször felforralják. A kávécserje leveliből teát is főznek, valamint nyers, cukorral és mézzel ízesített kávészemeket is fogyasztanak. Folytatás »
A jamaikai tengerpart, az ott élők vérmérséklete különbözik a miénktől. Sok minden mellett ez is lehet oka az általuk ivott kávé különbözőségének. Feléjük a lágyabb, hosszabb, kevésbé sötétre pörkölt kávéból készült italok a jellemzőek.
A caffé latte akár egy tízórait, vagy uzsonnát is kiválthat mennyisége és tápértéke okán. Hogyan is készítsük? A francia caffe au lait hasonmása.
Az espresso doppio legegyszerűbben 2 adag eszpresszókávéként aposztrofálható. Nagyobb kávéscsészébe főzött két adag espresso, csészealjjal, kávéskanállal, szalvétával, tejjel - cukorral kínálva. |